Ma divattá váltak a keleti tanok, buddhizmus, hinduizmus, stb. Így terjedt el a köztudatban a reinkarnáció és a karma fogalma a nyugati térfélen.

Sokan éppen ezért legyintenek rá, és hivatkoznak a keresztény vallásukra, hogy ez csak egy „eretnek” keleti vallási maszlag. Az ateisták pedig eleve kizárják, hogy micsoda baromság, hahaha hiszen meghalunk és vége mindennek.

Tulajdonképpen ez egy világnézeti kérdés. Sokan nem is tudják, hogy hány nagy gondolkodó itt a nyugati világban vallotta mind a reinkarnáció gondolatát, mind a karmáét, mert ez a kettő kéz a kézben jár egymással.

A reinkarnáció a lélek újra testet öltését jelenti, vagyis, amikor egy elhunyt ember lelke újjászületik egy újszülöttben. Állatként nem születhet újjá olyan lélek, aki már emberként élt. Ez azt is jelenti, hogy voltaképpen az élet örök, és ahogy mi emberek ma gondolkodunk a halálról, tulajdonképpen nem is létezik. Szokták az egyes életeinket, mint levetett ruháinkat is szimbolizálni. Attól, hogy egy-egy ruhát már nem veszünk többet fel, attól még élünk…

A materialisták buzgón követelik a bizonyítékokat, mert ugye ami nem megfogható, nem agyon analizálható és a tetejében nem hajlandó mindig ugyanazzal az eredménnyel kecsegtetni, az nem lehet valóság a számukra. Ez nem ilyen történet. Azért halkan megjegyzem, az is feladná a leckét számukra, ha azt kellene bebizonyítani, márpedig nincs újjászületés, nincs lélek, és egyszer élünk. Szeretettel várom a bizonyítékaikat!

Számomra nyilvánvaló tény. Amikor az ember elkezd gondolkodni saját élete történésein, keresi az okokat, mi miért is történik vele, vagy miért éppen azt a reakciót váltja ki belőle, amit, egy idő után szűkké válik az egyszer élünk világ. Egy nagyon egyszerű példa erre, hogy miből fakadhat az olyan érzés, hogy találkozik az ember egy számára addig ismeretlennel, vagy jár egy helyen életében először, és tudja, hogy merre kell mennie, tudja, hogy az ajtó hová nyílik, vagy az ismeretlen embert mintha már ezer éve ismerné, esetleg megriad és tele lesz félelemmel iránta? Veszi a kisugárzásait. Ez igaz is, csak hát a materializmus ezeket a kisugárzásokat sem fogadja el.

Kép: https://rejtelyekszigete.com/raymond-avery-moody/

Az 1970-es években Dr. Raymond Avery Moody (amerikai tudós és kutató, a filozófia és az orvostudomány doktora) jóvoltából terítékre kerültek a halálközeli élmények, melyeken el lehet elmélkedni, hogy akkor most ezt minek is tudhatjuk be. Hogyan láthatja a műtőasztalon magát az, akit éppen próbálnak visszahozni az életbe, mivel látja magát, és tulajdonképpen mi is az, ami vagy aki ilyenkor észlel. Persze az orvosok igyekeztek megválaszolni nagyon okos érvekkel, hallucináció és társaik, hogy ezt csak pusztán képzelik a halálból visszatértek. Persze arra nincs válaszuk, hogy egyes elmesélésekben sokkal több dolog is történik, például a környezet leírása, a szomszéd szobában történtekről is tudomással bír ez a tudomány számára ismeretlen valamilyen részünk. Ráadásul akadnak bőven hasonlóságok is a különböző történetekben. Az esetek zömében a halálközeli élményt átélt személy életében gyökeres változtatásokat fog hozni, például nem fél a haláltól a későbbiekben, az értékrendje megváltozik, stb.

Vagy említhetném Dr. Michael Duff Newton (pszichoterapeuta) munkásságát, aki a regressziós hipnózis segítségével tárta fel, hogy mi történik a halál után a következő leszületésig, a Lelkünk útja címen adta közre több kötetben.

Kép: https://www.theunion.com/news/obituaries/obituary-of-michael-duff-newton/

A szkeptikus gondolkodás rögtön azzal hitetlenkedik, hogy ha ez így lenne, akkor miért nem emlékszünk előző életeinkre? Vajon jelen életünk minden mozzanatára vissza tudunk emlékezni? Ugye, hogy nem. Ráadásul többek között a saját érdekünkben nem emlékezhetünk vissza. Bőven elég számunkra annyi, amennyit megenged a tudatunk, hogy emlékezzünk, amennyi szükséges a jelen életünkben felvállalt és megoldandó feladatainkhoz.

Ha körül nézünk a mai világban, szűkebb és tágabb környezetünkben sajnos azt láthatjuk, hogy az embereket elsősorban az emberi kapcsolataink milyensége mozgatja. Az ember társas lény, és a legtöbb problémánkat éppen a mellénk rendelt és választott embertársainkkal való viszonyaink milyensége adja. Már a családi kapcsolataink is bőven tele vannak gondokkal és nehézségekkel. A másik nagy problémánk az anyagiakkal kapcsolatos, persze az embernek mindig kevés van belőle. Valóban élnek közöttünk bőven sokan olyanok, akiknek a mindennapjai sincsenek kellően biztosítva. Aki ma gazdag, az a jövendő életében lehet a legnagyobb szegénységben kénytelen élni, és fordítva...

Az ember, amíg édesdeden álmodja életét, és nem mer nem csak nézni, hanem látni is, a körülményeit, az embertársait, stb. fogja rendre hibáztatni a valós és vélt sérelmeiért, szenvedéseiért. Ezt pedig lehet nyújtani, mint a rétestésztát, akár életről életre is.

Az életeink láncolatát a karma törvénye fűzi össze. Az ok-okozat törvénye, a kiegyenlítődés törvénye. A magyar nyelv ki mint vet, úgy arat mondása pontosan tükrözi a lényegét. Az, hogy ma milyen életet élünk az előzőéleteinkben begyűjtött karmánk függvénye. A vállalt feladatunk is ehhez kapcsolódik. Ezek együttesen a tudatunk fejlődését szolgálják. Mondhatnánk, hogy a tudatosodásunkat, csak ez a mai általános felfogás szerint nem egészen azt jelenti, amit kellene. A mai ember azt hiszi, hogy ha ésszel kőkeményen átgondolja, megfontolja az életét, akkor már tudatosodik. A tudatosság inkább jelentené, hogy valódi isteni öntudatunkra kellene ébrednünk. Na persze ismét egy eretnek gondolat... hogy lehet nekünk isteni öntudatunk? Ehhez azonban kemény munka is tartozna, és bizony ez távol tart sokakat. Vagy jól becsapva magukat horror pénzeket fizetnek egy-egy megvilágosodással kecsegtető hétvégi kurzusért. Csak ugye ez így éppen nem működik, egyet nem lehet tenni, megspórolni a munkát.

Ilyen szempontból üzlet lett az előzőéletek kutatása is. Ezt is megkaphatjuk jó pénzért. Pedig ez egy rendkívül veszélyes dolog, olyan traumák sorozata jöhet elő, mellyel magára maradva a kíváncsiskodó akár meg is zakkanhat. Szerintem a sok lelki gubancunk, melyeket a közeli hozzátartozóinkkal és a választottakkal sokszor meg kell vívni, éppen elegek lennének. Megérteni, hogy az egész problémát orvosolni lehetne, ha félre tudnánk tenni a bosszúállást (szemet szemért...), a sebeink nyalogatását, a mindenki hibás rajtunk kívül elméleteinket. Csak annyit tennénk, amit Jézus és más nagy tanítók hirdettek:

Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!

Vagy más szavakkal:

Ne tégy olyat, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek!

A karmát ma sokan úgy fogják fel, mint valami büntető eszközt. Pedig nem erről van szó, a karma mindent visszaad, mint egy bumeráng térnek vissza tetteink hozzánk, és ez a jóra szintén igaz.

Amikor az embert megrészegíti a hatalma, a pénze, nem néz másra, csak arra, hogy neki jó legyen, az ő akarata érvényesüljön mindig és mindenkor, nincs benne semmi könyörület az alatta vagy mellette élők irányába, képtelen bárminemű önzetlenségre, elveti a jövő élete magjait. Aztán amikor a jövő életében minden ebből következő nehézséggel szembesül, nem érti miért történik vele annyi negatív dolog, miért nézik le az emberek, stb. Persze az ilyen ember a karma és a reinkarnáció gondolatát elvből el is veti, és fennen hirdeti, hogy egyszer élünk, így szabad minden, a lényeg, hogy neki jó legyen, pedig a viselkedésével érleli majd a negatív tapasztalásokat. A változás akkor következik be, amikor rájön arra, hogy a saját viselkedése következménye az elszenvedni való tapasztalás.

Azt is megfigyelhetjük, hogy vannak olyan emberek, akik odafigyelnek a cselekedeteikre, másoknak igyekeznek nem ártani. Ez azonban újabb csapdákat rejt magában. Ugyanis azt is el kell sajátítanunk, magunknak sem árthatunk. Például az olyan ember, aki rendkívül békés, kerüli az összetűzést másokkal, könnyen azt a hibát követi el, hogy önmagát áldozza fel a békesség oltárán, mert képtelen saját magát megvédeni. A párkapcsolatok gyakori problémája ez. Az egyik fél bármilyen eszközt bevet azért, hogy az akarata érvényesüljön, és hidegen hagyja, hogy a párja mit is gondol vagy szeretne. Az, aki ilyenkor mindig mindenről lemond, támogatja a másikat a helytelen viselkedésével a szintén helytelen viselkedésben. Sajnos még a társadalomban, vagy akár egyházak részéről is megfigyelhető, az ilyen hibás viselkedésmód támogatása. Például, amikor egy nőnek azt mondják, hogy tűrni kell, és még ő lesz a hibás fél, ha nem akarja a másik – akár erőszakkal – is kikövetelt akaratát elfogadni. Ha kilépünk a családi élet köréből, bizony a munka világában is meg lehet ezt a hozzáállást találni. A munkáltatóknak az a munkaerő az ideális, aki vakon követi az utasításokat, túlórázik, stb. A kihasználás mehet ezerrel. Lehet bölcsebb az ilyen munkahelyet, párt az embernek a háta mögött tudnia, és ezzel egy óriási lépést is tesz az ember a saját magáért való kiállásban.

Életünk történéseinek megértését, rendbe tételének módját, a karma tanításai teszik lehetővé és a fejlődésünket szolgálják. Ennek az útja maga az önismeret.

Folyt. Köv.