Sajnos éves szinten bőven történnek hazánkban olyan bűntények, ahol emberi életet olt ki az elkövető. Ezek közül azok a legborzasztóbbak, ahol gyermek az áldozat. És már le is írtam a két bűvös szót: elkövető és áldozat.

Igyekeztem kicsit tájékozódni a neten fellelhető hírekből az üggyel kapcsolatban. Ismét meg kellett állapítanom, hogy a média, a hírközlés hozza megszokott formáját. Egy ember meghalt, de a lényeg, hogy azt a bizonyos gombot be lehessen nyomni az embereken, mondjuk és írjunk minél nagyobbat, nem is számít, igaz-e. Minek azt cifrázni, ami önmagában is szomorú és kegyetlen?

Az emberek éhesek az információkra, szeretnék a legutolsó részletet is tudni, hogy legyen miről beszélni. Persze mindent lehet sok szempontból megvizsgálni, lehet mindenből tanulni.

Mit üzen a társadalomnak egy ilyen érthetetlen és kegyetlen módon elkövetett bűneset?

A Tíz Parancsolat egyik pontja: Ne ölj!

Nem kell ragoznunk, naponta többször is megszegik ezt a törvényt a világon… Persze meg lehet sok mindent magyarázni, lehet érveket felsorakoztatni, hogy miért lehet mégis csak jogos, de attól még egy emberi életet vettek el. Arról sem szabad elfelejtkezni, hogy ölni is sokféleképpen lehet. Ha megfosztanak egy embert az alapvető életfeltételeinek az előteremtésének lehetőségétől, nem gyilkosság lesz a vége? Lefordítom, amikor nem ad munkát, nem ad bárminemű segélyt vagy lehetőséget az önellátásra (mai világunkban már ehhez is pénz kell) egy állam a munka nélkül maradtak számára, nem lassú halálra ítélés? Mai világunkban már ivóvízhez sem nagyon lehet pénz nélkül jutni, pedig víz nélkül igen rövid ideig húzza az ember…

Amikor egy gyermek az áldozat – jogosan felháborodnak az emberek. Mert a gyermek védtelen és kiszolgáltatott, nem tudja még magát megvédeni. Még a börtöntársak is másként kezelik azokat, akik gyermek ellen követték el tettüket.

Itt azonban az elkövető is csak gyermek… A kérdés ott kellene, hogy dübörögjön mindenki fejében, hogyan válhat egy 15 vagy 16 éves gyerek gyilkossá. Itt olvasható. Persze hazánkban nem ő az első és sajnos biztos nem az utolsó, aki ilyet követett el. Még csak nagyon messzire sem kell visszamenni az időben, ahol egy 17 éves fiú gyilkolt (2018. január). Itt olvasható.

Persze a büntethetőség korhatára hazánkban súlyos eseteknél, emberölésnél hazánkban jelenleg 12 év.

Horányi Miklós szerint észre kell venni, hogy 14 év alatti gyerekek is számos bűncselekményt követnek el. Ráadásul a mai gyerekek sokkal érettebbek, mint a korábbi generációk voltak. Általánosságban nem igaz, hogy ilyen korú gyerekek nincsenek tisztában egy-egy tettük következményével – állítja a főügyész, aki azt is hozzátette: – Korántsem arról van szó, hogy a gyerekek majd börtönbe kerülnek, sokkal inkább a helyes irányú fejlődés a cél. Eszköze lehet ennek egy továbbfejlesztett pártfogó-felügyelői szolgálat, hisz a gyerekkel foglalkozni kell, hogy ne kövessenek el újra bűncselekményeket, és ne a bűnözői életre szocializálódjanak.

– A tapasztalatok tükrében ennek én sem lennék ellenére – közölte lapunkkal Kádár Gábor, aki úgy véli: elsődleges cél a nevelés. A szegedi bíróságon a fiatalkorúak ügye legtöbb esetben próbára bocsátással végződik, aminek tartama alatt a fiatalkorú pártfogó felügyelet alatt áll, elősegítve ezzel a megfelelő életvitelt.

Ezzel szemben az európai gyakorlat mást mutat:

Emberölésért akár egy tízéves gyereket is börtönbe csukhatnak Nagy-Britanniában, „belátási képességétől" függően. A kontinens más országaiban, például Hollandiában pedig egyre inkább az a trend, hogy a büntethetőségi korhatárt feljebb emelik. Sőt egyes nyugat-európai országokban arra is van példa, hogy 18 és 21 év közötti személyeket „fiatal felnőttként" kezeljenek, enyhítve ezzel a tettük megítélésén.

A felnőttkorú elkövetőket sem feltétlen tartja vissza a büntetés… A bűnözés megelőzésére maga a büntetés nem feltétlen jelent megoldást. Sokkal inkább jelenthetne a nevelés. Csak ugye a gyermeket családban kellene nevelni, és nem a börtönben vagy valami hasonlóban. Sokkal inkább lehetne megelőzésről beszélni akár a gyermek vagy fiatalkorú bűnt elkövetők, akár a felnőtt elkövetők esetében. Az ilyen tettek megelőzését a gyermekkorban kell elkezdeni, nem eső után köpönyegként, amikor már egy ember halálát követelte a nem kellő odafigyelés, nevelés.

Senki sem születik azért, hogy bűnöző legyen belőle. Az életkörülmények, a családi környezet viszont nagyban hozzájárul az ilyen esetekhez. Minél fiatalabb az elkövető, annál nagyobb a környezetének a bűnrészessége.

Térjünk vissza most ehhez a legutóbbi büncselekményhez. A riportokból kiderül, hogy bizony ezzel a 15 vagy 16 éves fiatallal már gyermekkora óta problémák voltak, már az óvodában is egy erőszakos gyermeknek látták. Ugye nem akarja senki sem felelőssé tenni az óvodáskorút egy gyilkosságért? A hírek, hol arról tanúskodtak, hogy az apjával és a testvéreivel élt a fiatal igen nagy szegénységben. Egy másikból viszont az derül ki, hogy az egyedüli családfenntartó az édesanya volt a közmunkájából. Nos, ha egy gyermekkel folyamatos gondok vannak, nyilván nem lehetett egészséges a gyermek fejlődése, a környezete. Diszharmonikus család, tele gondokkal. Ez betudható egyrészt a mélyszegénységnek, és betudható a szülők hiányosságainak is. A szülők elsődleges dolga, hogy nevelje a gyermekét tisztességes emberré. Ehhez odafigyelés és szeretet szükséges, melyek itt biztos hiányozhattak. Amennyiben a szülői háttér nem tudja biztosítani a megfelelő nevelést, és ez ki is derül, fel kell tenni a kérdést, hogy a gyermeket nevelő pedagógusok, gyámügyi szakemberek hol voltak korábban? Tettek valamiféle intézkedést annak érdekében, hogy a gyermekkel szakemberek foglalkozhassanak? Kitették a csoportból. Vagyis a nagy megoldás az volt, hogy kitaszították, de segédkezet elfelejtettek nyújtani. Pszichológust például. Az nyilvánvaló, hogy a szülőknek erre nem lehetett lehetőségük, sem anyagilag, sem a hozzáállásuk miatt. Nekik lehet nem is tűnt fel annyira a negatív viselkedés, mert ez volt esetleg a természetes a családban. Egy erőszakos gyermek családi mintája nem az elfogadó szeretet. Bizony ez sem egyedülálló eset hazánkban. A lényeg, hogy a bűnösök padján lenne még hely az elkövető mellett. Az sem túlzás, ha azt feltételezzük, hogy bizony a társbűnösök áldozata maga az elkövető. Miért nem kaphatott segítséget a problémáira, hogy ne váljon gyilkossá alig 16 évesen?

Persze a gyermekpszichiátria helyzete hazánkban szintén nagyon megkérdőjelezhető. Alig vannak szakemberek, pénz hiányában szinte lehetetlenség eljutni hozzájuk. Ráadásul van egy nagyon faramuci törvény is ezzel kapcsolatban. Amikor egy gyermek viselkedésében egyértelműen látszanak a kóros jelek (skizofrén vagy pszichopata), azzal dobja ki a rendszer őket, hogy 18 éves kor alatt ilyet nem lehet diagnosztizálni. Majd betölti a gyermek a nagykorúságot, és mehet önként és dalolva kezeltetni magát… Ez maga a vicc, kár, hogy nem tudok rajta nevetni. Egyrészt korántsem biztos, hogy 18 évesen lesz betegségtudata, tehát sok esély nincs rá, hogy segítséget kérjen. Viszont a szülőket arra kényszerítik, amennyiben súlyos jeleket fedeznek fel, hogy nézzék tétlenül a történteket. Vajon kinek lesz a felelőssége, ha ez a fiatal bármit is elkövet akár még a nagykorúsága előtt vagy nem lesz hajlandó kezeltetni magát?

Mitől válik egy gyermek agresszívvá?

• alacsony szocializáltsági szint (agressziógátló tényezők hiánya, alacsony frusztrációs tűrőképesség
• erőszak a családban
• odafigyelés hiánya, elhanyagoltság
• szeretethiány
• kötődés hiánya
• erőszakos cselekmények szem és fültanúja a gyermek
• szülői elidegenítés megjelenése a családban

Ezek csupa olyan történések, melyeknek a gyermek elszenvedője gyermekkorában, azonban meghatározza, hogy milyen felnőtté válik majdan. Folyamatos hatások, a tudattalan pedig minden emléket megőriz, melyre vagy emlékszik, vagy a súlyosságától függően totál eltemetve, rejtetten küldi üzeneteit. Azt viszont leszögezhetjük, hogy az ilyen negatív hatásfolyamok azt is feltételezik, hogy a szülők is valami hasonlóból töltekeztek gyermekként, ezért ezt tudják továbbadni. Végül egy hosszú-hosszú lánc alakul ki, ahol ez a mintázat folyamatosan újratöltődik az újabb generációkban, míg nem születik valaki, aki ezt megpróbálja megtörni.

Ezért nagyon súlyos probléma a családon belüli erőszak, hiszen a gyermekek ebben felnőve, ezt mintaként látva vagy áldozattá vagy elkövetővé fognak válni. Főleg, ha ehhez semmilyen külső segítséget nem kapnak, pl. pszichoterápiát. Sajnos a mai szakemberek zöme vagy fel sem ismeri például a gyermekelhelyezési pereknél, és éppen a gyermek kárára tevékenykedő szülőnek ítéli a gyermeket, biztosítva ezzel, hogy a lánc ne is tudjon megszakadni.

Ugyanilyen károkat okoz a gyermeknek a szeretethiány vagy a feltételhez kötött szeretett. És itt bizony az olyan családok is elkövetik a hibát, ahol anyagi jóllétben élnek, csak éppen a szeretet helyett pénzzel kompenzálnak a szülők.

Vagy, amikor a gyermeket a pénzhajtás következtében (van, akik kénytelenek éjt nappallá téve dolgozni) nem jut ideje, energiája, figyelme a gyermekére a szülőnek. De hát ugye éppen a munkaalapú társadalom oltárán áldozzuk fel a jövőnket kormányzatunk támogatásával.

Az első három év a szocializáció, a pszichés fejlődés szempontjából rendkívül kritikus és meghatározó. Így óhatatlanul fel kellene tenni a kérdést, mennyire szerencsés, ha a gyerekek minél hamarabb, akár már fél évesen bölcsődébe kerülnek. Minden tiszteletem azoké, akik ezt jól meg tudják oldani. A saját tapasztalatom az, hogy még a testvérek között is lehet különbség ebből a szempontból. Van, aki jobban viseli, és van olyan gyerkőc, akinek a korai elszakítás traumával jár. Még sok gyermeknek a három éves kötelező óvodába járás is korai. De ez így is van rendjén, csak szabad választást nem hagynak a szülő és gyermek számára.

Popper Péter szavain mindenki nyugodtan elmerenghet, milyen korban élünk ma, hogyan is járulunk hozzá az apróbb és súlyosabb mások ellen elkövetett tettekkel ehhez az állapothoz.

Minél inkább elhanyagolja egy társadalom az emberek szocializálódását, annál agresszívebbé válik a légköre.

Mennyire agresszív a mai társadalmunk? Csak gondoljunk a mindennapjainkra, a nem régen lezajlott választásokra, melynek végeredményét nagyszerűen lehetett befolyásolni gyűlöletkeltéssel. Vagy gondoljunk arra, hogy a közösségi hálókon milyen módon megy a kommunikáció. Indulat indulat hátán. Ezzel az esettel sem történt ez máshogyan. Az indulatok elszabadultak, tény, hogy az eset felkavaró és normális embert nem hagy hidegen. Csak a lincshangulat semmivel sem különb, mint maga a tett.

Az sincs jó hatással a gyerekekre, amilyen filmek zúdulnak az emberre a televízió, internet világából. Erőszak erőszak hátán. Már a mesék egy része is ilyen. A sok öldöklős, lelövöm, leverem típusú videójátékokról ne is beszéljünk. 2011-ben történt Tiszaújvárosban, ahol szintén kamaszgyerek szurkálta össze osztálytársát a szünetben, mert azt hitte éppen „játékban” van. Itt olvasható.

Ezekben az esetekben a felnőttek szerepe vitathatatlan. Bár az elkövetők kamaszgyerekek. A társadalomnak változtatnia kellene a gyerekekhez való hozzáállásán, odafigyeléssel, szeretetteljes és következetes neveléssel lehet csak felülírni az ilyen tendenciákat. Ebben a mai szülőket segíteni és támogatni kellene. A gyermekvédelmi rendszerben dolgozókat, pedagógusokat folyamatosan képezni, hogy felismerjék a segítségre szoruló eseteket és valóban ott avatkozzanak be, ahol szükséges.

Az elkövető halálával már a kislányt nem lehet visszahozni az életbe. Vajon azonnal a másvilágra küldeni a nagyobb büntetés vagy hosszú évekre, évtizedekre börtönbe zárni valakit? Megszabadítani rövid úton a szenvedéstől az elkövetőt, nem elrettentő hatású. És végül:

 „Az embernek egy bűnözőtől sincs joga elvenni azt, amit nem tud neki visszaadni.”

Claude de Saint-Martin