Demográfiai adataink évtizedek óta aggasztóak és javulás a fasorban sincs… Persze okai bőven akadnak. Most kedves régi és új miniszterelnökünk megkérdezné a nőket, hogy ugyan mire is lenne szükségük a nagyobb gyermekáldási kedvhez. Persze a kisördög megszólal bennem, hogy e látszat gesztus mögött van-e valódi érdeklődés, együttműködési szándék a szavakon túl is? Eddig nem igen láttunk erre példát.

Ha kicsit visszamegyünk az időben, elég csak az elmúlt 4-5 évbe, bizony kinyilatkoztatás arról, hogy a nők egyetlen dicső dolga, hogy szüljenek. Talán még emlékeznek arra is, amikor valamelyik nagyon okos képviselő azt találta mondani, hogy nincs semmi probléma a családon belüli erőszakkal, ha szülnek 3-4 gyermeket a nők, ez megoldódik magától… Valószínűleg nem volt szerencséje megtapasztalni a családon belüli erőszakot semmilyen formában, különben tudná, hogy egy ilyen kapcsolatban megszülető gyerekek, mind áldozatok lesznek, elvágva a normális fejlődéstől. Az erőszak sem szűnik meg csak azért, mert szül a nő, csak fokozódik. Ja persze azt se felejtsem el, hogy a gyermekvédelmi rendszerünk fog majd hozzá asszisztálni, a nő nem biztonságban és békében fog élni a 3-4 gyermekével, hanem folyamatos molesztálásnak, bántalmazásnak kitéve, akár életveszélyben is, függetlenül attól, hogy marad-e ebben a „gyönyörű” kapcsolatban vagy megpróbál kilépni a nagyvilágba, ahol csak éppen segítségre nem számíthat. A gyermeki jogok sem léteznek, hogy minden gyermeknek joga lenne a biztonságos fejlődéshez.

Na de szerencsére nem minden kapcsolat ilyen. Ettől még akadnak gondok és gátak a gyermekáldással kapcsolatban.

Talán a legnyilvánvalóbb, hogy a gyermekáldáshoz minimum kapcsolatokra lenne szükség férfi és nő között. Ez több szálon is akadályozva van. Például a fentebb említett kapcsolatokból felnövekvő fiatalok – mivel segítség nem járt nekik – a lelki sérüléseik feldolgozásához, eleve mínuszosan indulnak felnőtt életükben a párkapcsolatok terén. A bántalmazott lányokból és fiúkból, ahol a családi minta a tiszteletlenség, a gyengébbik fél (lehet nő, lehet férfi) elnyomása, megalázása, stb, bizony vagy áldozatok vagy elkövetők lesznek. Nagy eséllyel megy tovább a történet. Vagy meg sem mernek házasodni, pláne nem gyereket vállalni.

Most vegyünk inkább egy békés esetet. Kapcsolatra érett fiatalok kerülnek össze. Otthon édes otthon, egy vágyálom. Rendes és dolgos fiatalokról lévén szó, még akad egy kis szülői támogatásuk is az elinduláshoz, mondjuk lakástakarék formájában. Maguk is rakoskadtak félre, mivel igénybe vették a mamahotelt, de már csak vágynak az önálló életre, hiszen ez a dolgok rendje. Összeházasodnak. A következő nagy céljuk, hogy az albérletet felváltsák a saját otthonra. Annál is inkább, mert ugye kettejük fizetéséből az egyik totál az albérletre vándorol. Legalább majd a sajátjukat fizethetik a továbbiakban. A lakástakarékok mellé, amennyiben a munka és elhelyezkedés miatt elhagyták szülői otthonukat és a fővárosba vagy olyan helyre költöztek, ahol lehetőség is van, bizony elég borsos árakkal kell szembesülniük még használt lakások esetén is. Persze nem kell a legcsilivilibbet megvenni, majd felújítják… No de mikor, ha a megvételhez is minimum kétjegyű hitelfelvételben kell gondolkodniuk? Bizony, ha előrelátóak, akkor már úgy választanak lakást, hogy a leendő gyermekeikre is gondolnak, tehát a garzon felejtős. Az eredmény így vagy úgy eladósodás minimum 15-20 évre. Egyébként pedig felelősen meg tudja-e valaki mondani, hogy az elkövetkező 15-20 évben mindig lesz munkája, megfelelő bevétele a törlesztőrészletekre és a megélhetésre?

Na akkor kezdjünk is számolni! Adva van egy fiatal nő, kb. 25 éves és egy fiatal férfi, legyen kb. 30. Meddig lesznek eladósodva? Minimum 40-es és 50-es éveikig… Hmmmm. Lehet várni a gyermekáldással eddig, lehet ez idő alatt esetleg a törlesztőkön felül még takarékoskodni a gyermekáldásra, a nyugdíjukra, aztán a szüleikre (minimum négyen lesznek). Az idő is ketyeg persze, a férfiakat nem annyira, de azért a nőknél még mindig első babát szülni biológiailag bizony 25-30 között lenne a legideálisabb. Mondjuk így még a tesókra is marad esély. Negyven felett a babaprojektbe belekezdeni, a tesók lehetőségét kockáztatja. És ne felejtsük el, hogy bizony a gyermekáldás sok esetben nem is kívánságműsor.

Lesz, ami lesz, de belevágnak a babaprojektbe időben. Megszületik az első, mely bizony átírja az addig bevált költségvetésüket. Átmenetileg egy keresetből kénytelenek éldegélni. Magyarul a bevételük felére apad, ugyanakkor a kiadásaik jócskán megemelkednek, hiszen a gyermek után járó ellátások kb a semmivel egyenlőek. Apuka nem tud mit tenni, másod és harmad állást vállal, alig lesz otthon. A fiatal anya egyedül marad minden otthoni teherrel együtt, az apa kimarad a gyermeke életéből. És a kapcsolat ápolás nélkül marad… Szerencsés esetben nem mennek szét, de azon se csodálkozzunk, ha válás lesz a következménye. És a bajok csak fokozódnak. Így vagy úgy igencsak kérdőjelessé válnak a tesók.

Másik bravúros megoldás, anyuka megy vissza dolgozni, persze ha még van hova… Gyerkőc a bölcsibe, a háztartás terhei, a gyermeknevelés még mindig a munkaidő után ott várják az anyát egy újabb műszakra, mindenki fáradt és idővel frusztrált lesz. Anyuka és apuka kiszorul a saját gyermekük életéből, hiszen a napi 24 órából az alvási időn túli idő javát a gyermek idegenek felügyelete alatt tölti el. Nagyszülők pedig a láthatáron sincsenek, messze élnek vagy dolgoznak, hiszen 65 évesen majd nyugdíjba mehetnek, csak hát addigra a fránya unoka/unokák már lassan felnőttek lesznek. Csak mellékesen a sokat emlegetett nők negyven éve, amikor mehetnek nyugdíjba „kedvezménnyel”, hány éves unokák mellé adja meg ezt a szuper lehetőséget?

Azt se felejtsük el, hogy a gyermekek bölcsibe, oviba hurcolása hajnalok hajnalán, majd este haza, sem éppen gyermekbarát. Lehet, hogy az anyagi gondjaik megoldódnak, azonban ez a kapcsolatápolását cseppet sem fogja támogatni, sem a szülőkét egymással, sem a gyermekeikkel. Ha a szülők fáradtak, ha nincs kellő idejük egymásra, mikor tervezhetnek még tesókat, aki(k)nek a megszületése után a helyzet egyre megterhelőbbé fog válni. Anyagilag tuti. Hazánkban több (3-4 vagy még több) gyermek vállalása bizony a szegénységet vetíti elő. És ennyi gyermek mellett munkát vállalni több szempont miatt is nehéz, a munkáltatók meghallva a népes gyermekszámot, nem fognak a leendő munkavállalójuk után kapkodni. A családtámogatás pedig alig nyújt valami ellensúlyt, kivéve, ha a szülőknek messze a minimálbér feletti a jövedelmük, de ugye nem ez az általános. A nehézségek pedig kötélidegzetet kívánnak, és még az is elszakadhat a terheléstől, nő a válás esélye.

Azok a családok, akik eljutnak a válásig, újabb terhekkel fognak szembesülni. Közös otthon – közös hitel. Akár azt is mondhatjuk, hogy egy életre összeköti őket a közösen felvett hitel, mely persze a gyermeknevelést is hátba fogja támadni ilyen esetben. Ennek következtében a tartásdíj szintúgy csak a gondot fogja szaporítani. Egy korábbi írásom ezzel kapcsolatban itt olvasható.

Az anyák és apák megbecsülése hazánkban nem fontos, nem számít. Kormányunk szerint a nőknek csak kötelességük, hogy anyává váljanak. Persze az az ember, aki értelmesen tud gondolkodni, az nem mondja, hogy minden nőnek ez lenne a kötelessége, nem kell mindenkinek anyává és apává válni. Mindenkinek szabad döntési joga kell(ene), hogy legyen, eldönteni, akar-e gyermeket és hányat. Felelősségteljes döntés.

A fogamzásgátlás is szép kis összeget tud felemészteni, így szerényebb jövedelmi helyzetben lehet maradnak a bizonytalan módszerek, esetleg pedig az abortusz. Bár azt kifizetni sem könnyű, ha pedig nem megy, ugyan szaporodik a népesség, csak hát milyen kilátásokkal lehet majd egy ilyen nem kívánt gyermeket felnevelni...

Azonban, ha egy kormány fennen hangoztatja, hogy ő egy családbarát kormány, és bizony éppen a családok évét éljük, hozhatna valódi családokat segítő intézkedéseket végre.

Mire is lenne szüksége a családoknak?

Biztonságos és élhető életre. Ez jelenti egyrészt az anyagi biztonságot, és a szeretetteljes családi kötelékeket szintén. A gyermekeknek szükségük van a szüleikre, nem az agyon frusztrált és terhelt anyákra és apákra, akik sem magukkal nincsenek tisztában, sem a gyermekeikkel. Minőségi időt tudjanak egymással naponta eltölteni, ezért a munkaidőt észszerű és család- illetve emberbarát keretben kellene tartani, ehhez természetesen élhető bérek is kellenek.

Amennyiben pedig – valamilyen okból kifolyólag – egyszülőssé válik egy család, vagy esetleg beteg vagy sérült gyermeket kell a szülőknek nevelni, plusz anyagi és egyéb támogatási rendszert kellene számukra biztosítani. A mai szint nevetséges és megalázó.

Hatékony fellépésre lenne szükség a családon belüli erőszak elleni küzdelemben. Egyrészt fontos lenne a megfelelő felvilágosítás, hogy felismerjék az érintettek, hogy miben élnek, a hatóságok pedig valódi segítséget nyújtsanak a bajban lévőknek, legyen az az anya vagy az apa.

Az anyaság elismerése, mint a jövő megalapozásának legfontosabb pillére. Ne legyen szégyen, ha egy nő pusztán anya mer lenni. Ez napi 24 órás szolgálat. Ma azért hiányzik a valódi megbecsülése, mert a kormányzatok úgy vannak vele, hogy köteles a szülő mindent megtenni a gyermekéért, még akkor is, ha egyébként ezerféle módon keresztbe teszünk az anyáknak és az apáknak, és a szülő igyekszik is áldozatokat hozni, de a teljesítőképességnek mai világunkban korlátai akadnak bőven. Tekintettel arra, hogy a munkabérek igazából nem család eltartására lettek kitalálva, nem több személy eltartásához igazítva, így a gyermekek finanszírozása bizony nem biztosított. Ezzel kapcsolatban itt olvasható egy írás: Miért is szükséges a családtámogatás? 

Az egészségügy és az oktatás szintén szoros kapcsolatot mutat a gyermekvállalással. Egyrészt az általános egészségi állapota a magyar lakosságnak erősen aggasztó. Az okai is sokrétűek. A szegénység, a kilátástalanság vagy a túlzásba vitt munkavállalás, vagy egyszerűen a munkahelyek lékköre, a családi élet feldolgozatlan nehézségei a lelki egészséget tönkre teszik, ebből következően pedig a fizikai egészség is megromlik. És még nem is beszéltünk a helytelen életmódból, a helytelen táplálkozásból, az embereket a munkájuk során ért negatív hatásokból (váltott műszak, környezeti terhek, minimális mozgás lehetőségek) fakadó megbetegedésekről. A magyar ember pedig csak akkor megy orvoshoz, amikor már sokszor késő, mert a táppénzből még úgy sem lehet megélni, és a munkáltató gyorsan igyekszik megszabadulni a betegeskedő munkavállalóitól. A mai egészségügyi helyzet ennek kiküszöbölésére és orvoslására alkalmatlan. A jövője pedig vajon milyen kezekbe került, ha a leendő miniszter szerint a megbetegedések mögött pusztán az áll, hogy nem tartották be a fránya beteg emberek a Tíz parancsolatot… Lehet ezért is van annyi meddő pár hazánkban.

Az oktatás színvonaltalanságát pedig mi sem mutatja jobban, hogy országunk diákjai a nemzetközi felméréseken mérésről mérésre gyengébben teljesítenek. Szülőként azt is végig kell gondolni, hogy majd hogyan nevel a gyermekéből önálló, életre való, elhelyezkedésre alkalmas szakmával rendelkező fiatalt? Lehet végig gondolják a saját útjukat, és elmegy a kedvük, hogy egy általuk szeretett személyt kitegyenek ennek a jelenleg látható jövőnek.

Éves szabadság és a szünetek (a kulcsos gyerekek újratöltve)

Akinek gyermeke van, ragozhatja azt a bizonyos szabadságot az óvodai, majd az iskolai szünetek idejére. Majd a szülők megosztják, felváltva lesznek a gyerekeikkel, csakhogy legyen felügyeletük. Milyen szépen összejöhet a család… Persze jár pótszabadság a gyermekek után 16 éves korig, na de egy gyermek esetén a plusz két nap ugyan már, mire is elég. Komoly hét napot kap az a szülő, akinek három vagy több gyermeke van. Jó, a szünetek egyszerre lesznek mindegyiküknek. Na de ugye mindenki ismeri azt a helyzetet, hogy a munkáltató szeret rendelkezni a szabadság kiadásának felülbírálásával? A szünetek pedig sok dolgozót éppen egy időben fognak érinteni. Persze vannak jó pénzért mindenféle táborok, üdültetések a gyerkőcöknek, csak ha nincs rávaló, mert éppen a gyártósoron gürcöl anyuka és apuka napi 12 órában a minimálbéréért. Na ezek a munkák a javából családbarátok. Már éppen ideje lenne feltalálni az ezekhez passzoló bölcsődéket, óvodákat és iskolákat.

Úgy gondolom, hogy a gyermekvállalás kérdését el tudják az érintettek dönteni, hogy hány gyermeket és mikor vállalnak. Nem szerencsés dolog ebbe az intim kérdésbe belepofátlankodnia állam bácsinak. Jobban tennék, ha az életfeltételeink biztonságosabbá, élhetőbbé tételén fáradoznának, értelmes – nem egymásnak ellentmondó – törvényeket alkotnának, hogy Magyarország végre valóban jól teljesítsen, és észre vegyük végre, hogy nekik tényleg hazánk az első.