A nyugdíjrendszer lassan egy szétpukkanó lufivá válik napjainkban. Az okokat egyrészt a demográfiai mélyrepülésben találhatjuk meg. Ezért is olyannyira fontos kormányzatunknak, hogy fogy a magyar (és persze a fejlett világ) lakossága. Valamiért a fránya emberek nem akarnak kellő számban szaporodni. De ugyan mi is az a kellő szám? Vajon csak és kizárólag az emberek oly önzővé váltak napjainkra, hogy már megelégszenek egy-két gyermek felnevelésével?

A lényeg, hogy az egyre alacsonyabb születésszám és bizonyos értelemben az élethossz megnövekedése miatt, egyre több idős ember van a társadalomban a fiatalabb generációk száma viszont lassabb mértékben növekszik. A jelen nyugdíjrendszer még mindig azon az elven alapul, hogy a ma befizetett járulékokból fizetődnek ki a ma nyugdíjasainak ellátásai. Ebből következőleg akár azt is mondhatjuk, hogy bizony a mai gyerekek már eddig is fizetik a saját szüleik nyugdíját, persze csak azok, akik itt dolgoznak belföldön.

A rendszerváltásnak nevezett valami sok új – a korábbi évtizedekben nem ismert – változásokat, problémákat hozott az életünkbe. Megjelent a munkanélküliség, a fekete munkák tömkelege, mely sokszor nem választás kérdése volt a dolgozónak, hogy önérzetesen válogat tovább a semmi lehetőségekben, vagy elfogadja, hogy van munkája és jövedelme, csak szolgálati ideje nem lesz. Azokat az eseteket se zárjuk ki, amikor a munkavállaló nem is tudott arról, hogy nincs bejelentve. Ezek az esetek sajnos ma is léteznek és vírulnak, igaz sokat próbáltak tenni ellene, csak nyilván nem eleget. Vajon miért is kell a fekete munkához egyes munkáltatóknak ragaszkodniuk, a négyórás bejelentések mellett dolgoztatni embereket a valóság felvállalása helyett? Ki a valódi hunyó a fekete munka virágzásában a munkaadó vagy a markait éhesen tartogató állam bácsi?

Szeretik napjainkban propagálni a részmunkaidős foglalkoztatásokat is, főleg a nők, édesanyák számára. Persze azzal nem jönnek elő, hogy majd ez milyen hátránnyal fogja őket érinteni a nyugdíjba menetelkor. Na de kit is érdekel… Pedig a részmunkaidő már rövid távon is megmutatja negatív hatásait. Kezdjük ott, hogy rész lesz a bér is. Amennyiben ugye a teljesidős foglalkoztatásért kapott nettó bér is elég alacsony, mennyit ér egy négy órás állás, ha majd a nyugdíjat számítják, ha táppénzre vagy esetleg rokkant ellátásra kényszerül a munkavállaló? Nem utolsó sorban pedig mennyit ér a család eltartása szempontjából, különösen ott, ahol esetleg egy szülős családról van szó.

A nyugdíjrendszer fenntarthatóságának megőrzése miatt a szakemberek szerte a világon azt a megoldást kezdték szorgalmazni, hogy emelni kell a nyugdíjkorhatárt. Mondhatjuk, hogy tényleg, hiszen egészségesebbek a mai idősebb emberek, tudnak még dolgozni is. Nem kell most már a nőknek 55 és a férfiaknak 60 éves korukban nyugdíjba vonulni. Persze ez lehet igaz a nagy világ fejlett részén, de hazánk sajnos kakukktojás lesz lassan Európában is a lakosság rossz egészségi állapotát tekintve.

Táblázat: http://nepesseg.population.city/magyarorszag/

A fenti táblázatból nagyon szépen kiderül, hogy valami nagy baj történhet az 50-54 éves kortól kezdve a férfiakkal, ugyanis innentől kezdve drasztikusan fogynak a nőkhöz képest. Gondolom nem a kicsattanó egészségüknek köszönhetik ezt… Elmondhatjuk tehát, hogy bizony egy 50-es férfi nem állíthatja biztonsággal magáról, hogy lesz valamikor nyugdíjas, akárhány évesen is van a korhatár. Azt persze tegyük hozzá, hogy a nők sincsenek túl jó egészségi állapotban, és a változó kor után az ő esetükben is megnövekszik például a szív-érrendszeri megbetegedések és halálozások száma. Sebaj, attól még a nyugdíjkorhatár emelkedésének határa a csillagos ég… Ha nagyon morbid akarok lenni, ez azt jelenti, hogy a munkából lehet a csillagokhoz is távozni, kihagyva a nyugdíjas éveket. Mert minek is él egy nyugdíjas ember? Csak teher, hiszen már nem dolgozik, fogyasztani sem akar korlátlanul, nem feltétlen lehet bármilyen újabb csodamasinákra, stb. rávenni, tényleg minek is él az ilyen ember, ha ennyire hasztalan? Egyetlen jó pont szól csak mellette, hogy ha nem egy gyógyszerellenes elvetemült egyén, legalább a gyógyszergyáraknak áldozhat…

A törvényalkotók rendre fittyet hánynak az ember biológiájára. Ugyanolyan munkavégzést várnak el egy huszon éves embertől, mint egy hatvanas éveiben járótól. Ugye ezt mindenki érzi, hogy marhaság és butaság. Ha tetszik, ha nem bizony az ember fizikai teljesítő képessége – bár egyéni ütemben – de bizony a negyvenes-ötvenes évektől csökken. Az egyéni különbségek pedig függnek a genetikától, az addigi életkörülményektől, életmódtól. Utána lehet nézni a neten például egyik Volán társaságunknál történt 40-es éveikben járó sofőrök vezetés közben történt infarktusainak, ahol bizony több ember élete és biztonsága is veszélybe került.

Nézzük meg milyen következményei lesznek a mai fiatalabb generációkra nézve a nyugdíjkorhatár emelésének és a kötelező szülőtartás bevezetésének.

Kezdjük a legelején, belépnek a munka gyönyörű világába. Érdekes módon a KSH adatai alapján a munkanélküliségi ráta bizony a 15-24 éves korosztályban a legmagasabb, 10,4 %. Mondjuk nem értem a 15-től korhatárt, mivel 16 éves korig még iskolakötelezettek a fiatalok. A középiskolákat pedig 17-20 év között fejezik be általában a diákok. És most hagyjuk azt a demagógiát, hogy a fiatalok lusták dolgozni. Bár lehet, hogy a fiatalok jóval magasabb bért képzelnek el maguknak, mint amit majd kaphatnak. A realitás bizony az, hogy a saját egzisztencia megteremtésének lehetősége nincs beszélő viszonyban a kezdő béreikkel. Ez sok fiatalt bebetonoz a saját családjába, indul a mamahotel projekt. Persze akadnak, akik ezt kényelemből teszik, de sok fiatalnak a kényszer is megteremti ezt a helyzetet.

A családalapítás gátolva, mert ugye két alapfeltétele kellene, hogy legyen a páron kívül, a biztos megélhetést nyújtó jövedelem és az önálló otthon megteremtése.

Gyakorlatilag a fiatal kellene, hogy megéljen, félretegyen, hogy legyen miből családot alapítani, és persze rakjon a leendő nyugdíjára is félre. Esetleg segítse végre a szüleit, ha már keres… A valóságban pedig az albérlete elvinné a keresetét, a többire pedig maradna 0-10-20 ezer… A mamahotel verzióban ugyan félre tud tenni, azonban a szülei terhei továbbra is megmaradnak. És ezeket a szülőket terheli az immáron segítségre szoruló szüleik segítése, akár a kötelező szülőtartás formájában, akár úgy, hogy bár segítenék őket a mindennapjaikban, esetleg ápolnák – a munka világa bizony ezt nem teszi lehetővé. Mint azt sem teszi lehetővé, hogy az idővel megszülető unokák mellett igazán nagyszülőkké válhassanak, időnként levéve a terheket a gyermekeik válláról, vagy segíteni őket, hogy dolgozni járhassanak. A ma világa nem tesz mást, mint szétzúzza végleg a családi kötelékeket.

Ezek a korosztályok, akik ma a 40-50-es éveiket tapossák még rendre azt is megkapják, hogy spóroljanak a saját nyugdíjukra is, hiszen nekik már nem vagy alig lesz, ami lesz. Tényleg, alig van olyan közülük, akiket időnként vagy akár hosszabb távon ne érintette volna munkás éveik alatt a munkanélküliség, a félig vagy sehogy bejelentettség, melyek következményeivel a nyugdíjuk kiszámításánál fognak szembesülni.

Az ember érték kellene, hogy legyen egy társadalomban. Nálunk leminősítették holmi emberi erőforrássá…. Igen kb úgy kezelnek, úgy tartanak bennünket nyilvántartásban, mint a nyersanyagot a földben. Már ettől a kifejezéstől is háborog a lelkem. Gazdálkodnak velünk, ha kell előszedjük a polcról, ha nem visszapakoljuk. Nem egy olyan munkahely van, ahol összetévesztették az embert a robottal. Minket nem lehet lekapcsolni, ha nincs munka a számunkra, vagy az életkorunk vagy az egészségi állapotunk miatt nem tudunk az elvárt módon munkát végezni, élnünk kell. Az életnek pedig vannak olyan velejárói, mint az evés, öltözködés, lakhatás, stb. Amennyiben nem kap az ember lehetőséget a megélhetésének a biztosítására, nem egyéb mint kíméletlen, lassú gyilkosság.

Arról se felejtkezzünk el, hogy emberi mivoltunkból fakadóan közösségekben, családban élünk. Ezek pedig megkövetelik tőlünk, hogy felelősséget vállaljunk egymás iránt. A családok ma vegetálnak, alig működnek. Ezért is születik egyre kevesebb gyermek. Ma az a fiatal, aki végig gondolja felelősen, hogy mit jelent gyerekeket vállalni, hogyan és hány gyermeket tud az önálló életére felnevelni, szakmát adni a kezébe és elindítani, mindezt szigorúan a munkával összeegyeztetve, felelősen nem vállal 3-4 gyermeket. Nem is csodálkozom, hogy egyre kevesebb gyermek születik. Lehet örülni kellene annak is, ami ma adott, hiszen az életkilátásaink a megélhetéshez nem igazán javulnak. A biztonság hiánya az egyik lényeges ok, amiért egyre kevesebb gyermeket vállalnak a szülők. A nyugdíjbomba pedig élesedik gyorsan.