Amikor bármelyikünk is megérkezett ide a Föld nevű tanuló terepre, kapott a választásának megfelelően szülőket, esetleg csak egyikőjüket, és megkezdte a tanulásról és megtapasztalásról szóló életét. Valahányadikat a sorban. Egy biztos, sem az elsőt, sem az utolsót.

Sokféle gyermekkort lehet megélni, azt mindenképpen megállapíthatjuk, hogy ez alapvetően attól függ, milyen szülőkhöz érkezett a lélek. A szülők életkörülményei, tudatszintjük fogja megalapozni a szülött kiindulási pontjának irányait jelen életében. Lehet-e szándékosan rossz szülőket vagy jó szülőket választani? Miért éppen rájuk esett a választás? Tisztelnem kell-e őket mindenképpen? Hogyan bocsássam meg nekik azt, ami annyira fáj? Lehet-e egyáltalán? Ezeket a kérdéseket szeretném körbe járni.

A gyermek kezdetben teljes mértékben kiszolgáltatott a szüleinek, léte az ő gondoskodásuktól, szeretetüktől függ alapvetően. Az emberi csemete szorul a legtovább a szülők gondoskodására, mire önállóan is meg tud a saját lábán állni. Az első életévek pedig döntő tapasztalásokat adnak a majdani felnőtt élethez. Ez a szocializáció időszaka is. Az édesanyák szerepe kulcs ebben az időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az apák ne lennének éppoly fontosak. Mást ad át a világról egy anya, és mást egy apa. Mindkettő egyaránt fontos. Sajnos mai világunk ezt igyekszik átírni, elfogadtatni, hogy egy szülő is, apa vagy anya is elég lesz. Azonban a hiány is minta lesz… Bizony vannak olyan választott életek, ahol valamelyikük hiányozni fog.

Választhatunk-e rosszul szülőket magunknak?

Nem igazán. Kétségtelen, hogy vannak kifejezetten negatív szülők, akiknek jobb lett volna nem szülővé válni. Azt gondolom, hogy éppen azokra a szülőkre esik a választásunk, akik a vállalt életfeladatunkat, karmánkat segíteni tudják azzal, amilyenek. Tudom, hogy ezt iszonyatosan nehéz lehet elfogadni azokban az esetekben, ahol a szülők viselkedése nem a gyermek gondos és szeretetteli felneveléséről szól.

A lelkek karmája már meghatározza, hogy kikkel kell találkozni az új életben. Honnan tudhatod, hogy nem voltál-e már korábbi életeidben is kapcsolatban valamelyik szülőddel? Lehettél éppen te a szülő vagy testvér, vagy sokadszor gyermeke éppen ezeknek a lelkeknek. Tudatosan nem tudhatjuk ezt a saját érdekünkben. Az egyik legfontosabb oka ennek az, hogy bizony senki sem volt mindig ártatlan bárányka, előző életeinkben lehetett sok-sok negatív viselkedés a palettánkon. Tiszta lappal tehát képtelenség indulni az életben, hozzuk a múltunk ilyen vagy olyan következményeit a fejlődésünk érdekében. Szüleink sem voltak más helyzetben, amikor elkezdték jelen életüket.

A gyermek nagyon gyorsan kritikusa lesz szüleinek

A gyermekkor évei gyorsan repülnek. Kezdetben a szülők a gyermek számára a legfontosabbak, képesek mint istenre tekinteni rájuk. Nagyok és a gyermek tanul tőlük. Persze, ahogy érik a gyermek személyisége, tapasztalja, hogy milyenek a szülei, egyre több kritikát fog felállítani feléjük, melynek első nagy csúcspontja a kamaszkor lesz. A kamaszkor, mely végére a gyermekből felnőtt lesz, aki előbb vagy utóbb majd szülővé fog válni. Hogy milyen szülő lesz belőle, a mintától függ, amit a szülei közvetítettek felé. Egy újabb verzió születik a családi mintából, mely kicsit már különbözni fog, hiszen próbálkozik mindenki az általa felfedezett hibák korrigálásával, mint az operációs rendszerek újabb és újabb frissítései, javításai. Azok sem lesznek a következőkben tökéletesek, csak jobbak, mint az előzőek.

A puding próbája majd akkor következik be igazán, amikor a gyermek szülővé válik.

Sokat olvasni manapság, hogy a felnőtt önismereti út része, hogy megnézzük, milyen mintát kaptunk a szüleinktől. Erre kényszerítenek a saját életünk krízisei. Itt kezd rájönni az ember, hogy a saját életének a nehézségei nagyrészt abból adódnak, hogy milyen szülői mintában volt része. Nem tudom, hogy hányan mondhatják el magukról, hogy „tökéletes” mintát kaptak? A jellemző, hogy bizony a minta javításra szorul. A felnőtt embernek pedig ott a hatalmas lehetősége, hogy korrigálja ezt. Persze a másolás a legkönnyebben kivitelezhető, Nem gondolom, hogy ez lenne a feladatunk.

Lehet hibáztatni a szülőket, hogy miattunk ment gallyra az életem, lehet ragozni a vélt és valós sérelmeket, előrelépés addig nem lesz belőle, míg az önmagad érdekében nem eszközölsz változtatást. Az önsajnálat az anya vagy apa sebek miatt, csak a megtorpanásodat fogja adni. Az kétségtelen, hogy fel kell tárni, amennyire csak bírod, de el kell indulni a változtatás felé.

A megbocsájtás

Szándékosan nem részleteztem, hogy ezek a bizonyos anya és apa sebek milyenek és hányfélék lehetnek. Egyrészt azért, mert én is csak a sajátjaimmal találkoztam, és ahány ember annyiféle történet lehet, melyek között akár még horrorisztikusak is akadnak. Nem ez a lényeg, hanem, hogy mit kezd ezekkel az ember. Mer-e átlépni rajtuk, meri-e meghaladni a szülői mintát? El meri-e engedni ezeket a sebeket? Annak a kérdésnek sem nagy a jelentősége, hogy karmikusan ki tartozik kinek. Egyetlen lényeges, hogy te magad milyen vagy benne a történetben. Mersz-e felülemelkedni? Vagy két marokkal szorítod azt, ami a lelkedet tépázza és csak panaszkodsz, szídod szüleidet a tönkrement életedért?

A felülemelkedéshez meg kell látni az egész élettörténetedet, a szüleidhez való viszonyodat külső szemszögből. Ez ugye nem egy könnyed feladat, hiszen vastagon benne vagy, érzelmekkel, sérelmekkel átszőve, melyeket le kellene fejtegetni, hogy meglásd a valóságot alatta.

A saját életemben ez akkor tudott bekövetkezni, amikor rádöbbentem arra, hogy ők is csak ugyanolyan esendő emberek, mint én magam. Életem során követtem el hibákat, fogok is még, melyeket igyekszem javítgatni, persze előbb fel is kell őket ismerni. A szüleim, bárki más szülei sem különbek ezen a téren. Ha őket kritizálom, azzal magamat is éppúgy kritizálom. Előre lépni csak úgy lehet, hogy változtatni kezdesz azon, ami nem tetszik.

A megbocsájtás nem feltétlen kell, hogy azt jelentse, minden esetben a kebledre kell őket ölelni és a későbbiekben „puszi pajtásokká” kellene válni. Minden lehetséges. Azonban, a lényeg, hogy fel tudod-e lelkedből szabadítani azokat a felesleges negatív érzéseket, melyek a boldogulásod útjában állnak, leterhelik a memóriádat, visszahúznak és megakasztanak. A munka a tied. Felnőttként átírhatod a megbocsátásoddal, a minta átírásával a gyermekeid jövőjét. Mit szeretnél tovább adni a saját gyermekeidnek? Változtatni pedig soha sem késő. Ne felejtsd el, hogy a gyermekeid éppúgy fognak veled is bánni, kritizálni, mint ahogy te tetted a szüleiddel!

Kép: http://kadarka.net/egyeb/nemzedekek-napja-csaladi-nap-szekszardon

Összefoglalva

• A szüleidet te magad választottad.
• Tisztelned kell őket, mert az életedet tőlük kaptad. Tőlük kaptál lehetőséget ahhoz, hogy a fejlődés útjára léphess.
• Rajtad áll, hogy ez a minta mennyit tud fejlődni a családodban. Mit fogsz te továbbadni a saját gyermekeidnek?
• A megbocsájtás olyan, mint amikor a felesleges és hibás fájlokat törlöd a merevlemezről, töredezettségmentesíted. Az eredmény pedig a jobb és gyorsabb működés lesz. Az életedre lefordítva ezt, teret nyitsz magadnak egy új és boldogabb életnek.

A döntés a tied!