Az egész világ szabadságot követel, pedig minden teremtmény szereti a bilincseit. Ez a lényeges, paradox és megoldhatatlan csomó a természetünkben.

Az ember szerelmes a születés bilincseibe és ezért a halál megfelelő bilincsének fogja. Ilyen láncokba verve vágyik lénye szabadságra és a saját maga tökéletes beteljesülésére. Az ember szerelmes a hatalomba és ezért gyengeségnek van alávetve. Mert a világ olyan, mint a tenger, melyen hatalmas hullámok ütköznek össze és rontanak egymásra. Aki az egyik hullám hátán szeretne lovagolni, azt a száz összecsapódó hullám elpusztítja.

Az ember szerelmes az élvezetbe, ezért alá kell vetnie magát a bánatnak és fájdalomnak. Mert tiszta gyönyör csak a szabad és szenvedély nélküli léleknek jut osztályrészül; az embernek azok a részei, melyek az élvezeteket hajszolják, fájdalmas és megfeszített hajtóerők.

Az ember szomjazza a csendet, de egyidejűleg éhes a nyughatatlan érzékek és szorongatott szív tapasztalataira. Az öröm olyan a számára, mint a láz és a csend lustaságnak és egyhangúságnak tűnik fel előtte.

Az ember szerelmes testi léte korlátjaiba, s mégis vágyik korlátlan lelke és halhatatlan szelleme szabadságára.

S valami benne úgy érzi, hogy csodálatosan vonzók ezek az ellentétek, érzékeinek az élet ingerlő művészetét jelentik.

Nemcsak a nektár, hanem a méreg is felajzza kíváncsiságát és ízlelését.

Mindezekben van értelem, s mindez ellentmondásból van szabadulás. A természet mindenféle tőrbeejtési őrületében van módszer és a legkibogozhatatlanabb csomójára is van megoldás.

A halál az a kérdés, melyet a természet folytonosan feltesz az életnek, és a figyelmeztetése, hogy még nem találta meg önmagát, mindig valami tökéletlen életformában maradva. A haláltól ráébred a tökéletes lét eszméjére és keresi feltételeit és lehetőségeit.

A gyengeség is kétségbe vonja és próbára teszi az erőket, energiákat és a nagyságot, mire büszkék vagyunk. A hatalom az élet játéka, megmutatja mértékét és kifejezésének értéket ad, a gyengeség a halál játéka. Az élet minden mozdulatát követi és hangsúlyozza felraktározott energiáinak határát.

A természet a fájdalom és bánat által figyelmezteti a lelket arra, hogy azok az örömök melyeket élvez, csak halk utalások a lét igazi üdvösségére. Lényünk minden fájdalma, minden kínja az elragadtatás lángjának titkát rejti magában, melyhez mérten legnagyobb örömeink is csak szánalmas pislákolások. Ebben a titokban rejlik a lélek számára a súlyos megpróbáltatások, megrázkódtatások és szenvedések tapasztalatainak vonzóereje, melyektől ideges érzékenységünk visszariad és habozik. Tevékeny lényünk és eszközeink nyughatatlansága és korai kimerültsége a természet jelei, hogy a csend a tulajdonképpeni alapunk és az izgatottság a lélek betegsége. De a természet egyidejűleg a puszta csend terméketlenségével és egyhangúságával azt is mutatja, hogy amit tőlünk szeretne, az aktivitások játéka a nyugalom biztos alapzatán. Isten mindig játszik és soha sem fárad bele.

Testünk határai üres formák, melyekbe a léleknek és szellemnek bele kell áramlaniok, hogy széttörjék, állandóan tágítsák és újjá alakítsák, míg végül létre jön egy megfelelés végtelenségük és a véges, határolt forma között.

A lét korlátlan egységének törvényre a szabadság, a természet titkos mesternője. A létben uralkodó szeretet törvénye a szolgálat, mely önként adja át magát, hogy a sokrétűségben formáinak játékát szolgálja. Ha azonban a szabadság láncra verve dolgozik, s a szolgálat nem szeretet, hanem erőszak törvénye, akkor a dolgok természete eltorzul, s hazugság uralkodik a lelkeknek a léthez való kapcsolatán. A természet ezt a torzulást előtérbe állítja és játszik a belőle származó kapcsolatokkal, mielőtt eltűrné, hogy kiegyenlítődjenek. Akkor azonban összegyűjti mind e kapcsolatok lényegét a szeretetnek és szabadságnak egy új és gazdag összhangjává.

A szabadság olyan egységből származik, melynek nincsenek megszabva határai. Mert az a mi valódi lényünk. Ezt a lényeges egységet elérhetjük saját magunkban és megvalósíthatjuk másokban ennek az egységnek a játékát. A természetben a lélek erre a kettős tapasztalatra törekszik. Saját magunkban ilyen korlátlan egységhez eljutni s aztán a világnak átadni magunkat - legteljesebb szabadságot és tökéletes uralmat jelent.

Végtelen lények lévén, a haláltól szabadok vagyunk, mert akkor az élet elmúlhatatlan létünk játéka. Szabadok vagyunk a gyengeségtől, mert akkor maga a tenger vagyunk és élvezzük számtalan hullámának összecsapását. Szabadok vagyunk a bánattól és fájdalomtól, mert megtanuljuk összhangba hozni lényünket mindennel, amit érint és mindenben felismerni a lét gyönyörének hatását és ellenhatását. Szabadok vagyunk a korlátozásoktól, mert a test a végtelen szellem játékszerévé válik és megtanulja, hogy a halhatatlan lélek akaratának engedelmeskedjék. Szabadok vagyunk az idegek, a kedély és a szív lázától és mégsem vagyunk mozdulatlanságra kötelezve.

Halhatatlanság, egység és szabadság bennünk nyugszanak és arra várnak, hogy felfedezzük őket; de a bennünk lévő Isten a szeretet öröme következtében mindig sokrétű is lesz.

Életrajza

Sri Aurobindo Culcuttában született, Bengália fővárosában. 1872 és 1950 közt élte Életét. Nyugaton végezte tanulmányait. Először Manchesterben egy papi családnál élt és tanult, majd Londonban a St.cPaul főiskolában, ahonnan ösztöndíjas klasszikusctanulóként ment a Cambridge-i King's College-ba. Franciául épp olyan folyékonyan beszélt, mint angolul. Megtanult németül s olaszul, hogy e nyelvek klasszikusait eredetiben élvezhesse. Indiába való visszatérte után megérintette a forradalom szele: cikkeivel, írásaival részt vett a mozgalomban. Később a Bengali Nemzeti Főiskola igazgatója lett. Itt közel lehetett a felkelés bölcsőjéhez, ami Bengál volt. Egy hetilapot alapított MATARAM címen, aminek jelentése "Üdv az Anyának", s ez ma India Szózata. Neve futótűzként terjedt a hazafiak körében. Az angol hatóságok többször letartóztatták, végül mégis szabadlábra került. Mint mondta a tárgyalások alatt a bírákban, tanúkban, az őrökben és minden arcban csak Vasudévát látta - ez Krishna egyik neve - és az Ő hangját hallotta: "Én vagyok az, aki ezt rendezi..." Ekkor már elérte a Nirvana Tudatot. Belső hangja vezérelte mindezután Pondicherry-be, így kerülte el a további letartóztatást. Pondicherry francia fennhatóság alatt állt, kívül esett az angolok hatáskörén. Itt átadta magát a benne működő Felső Hatalom utasításainak.

Jógája

Yogája, melyet Integrális vagy Purna (teljes) jógának nevezett, arra hívatott, hogy a legmagasabb szellemi tudatot egybekösse a legalacsonyabb földi tudattal. A kettő közti hidat egyfelől a lélek tudatának fejlődése és kibontakozása, másfelől a szupramentális tudat leereszkedése képezi. A mentális feletti tudat leereszkedése és a földi tudat átalakítása volt Sri Aurobindo űttörő munkájának fő célja.

"Ez a Teremtés, a Földünk, a Legfelsőbb Tudat alapjául szolgál s itt kell az emberi tudat fejlődését úgy kibontakoztatni, hogy lépcsőfokul szolgáljon a Legmagasabb eléréséhez. Nem elmenekülni a Nirvana vagy más mennyei terek üdvösségébe, nem hátrahagyni a földi természetet, de átváltoztatni és felemelni azt egy felsőbbrendű természet szintjére, ahol majd képes lesz magába fogadni a Szupramentális Tudat-Erőt, és megalapozni állandósulását itt a Földön az emberi tudatban. Ez a földi fejlődés célja."

(Fent részletet olvashattok Sri Aurobindo elmélkedéseiből 'A lánc' címmel.)